Rólunk

Kép
A KórházSuli az a hely, ahol a tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van. Magyarországon szeptemberben több ezer gyerek nem tudja elkezdeni a tanévet súlyos betegsége miatt. Pedig az iskola a közösség, a tudás, a barátságok helyszíne. A betegség az élet másik oldala, a fájdalom, a félelem, az elveszni látszó célok és az elszigetelődés. A KórházSuliban önkéntes középiskolások és egyetemisták szegődnek társul beteg társaik mellé, és egy személyre szabott, egyedi oktatási rendszerben házitanítójukká válnak   a gyógyulás akár évekig is eltartó időszakára. A közös tanulás örömével visznek újra célokat, aktivitást és társaságot az egyhangú mindennapokba. Ők maguk pedig komoly személyiségfejlődésen mennek keresztül mindeközben. Évente általában 150-200 diákkal tanulunk, 250 önkéntest képzünk, koordinálunk.   A tanulás mellett közösségi programokkal igyekszünk összekapcsolni programunk szereplőit. Táborozunk, közösen alkotunk és találkozókat szervezünk. „Olyan k

Az internet: a legnagyobb lehetőség és egyben veszélyforrás

Hazugság lenne azt mondani, hogy a világjárvány kitörése előtt az online térben folytatott életünk nem tette ki a napjaink jelentős százalékát, azonban a digitális oktatásra való áttérés miatt mindannyiunk életében még erősebben jelen van az internethasználat. A különböző portálok, beszélgető-programok használata a mindennapok részévé vált, ezért fokozattan ügyelnünk kell adataink biztonságára. Lássuk tehát, milyen tippekkel, trükkökkel tehetjük biztonságossá az internethasználatot, melyek azok az apró, de nem elhanyagolható lépések, amelyekkel mi és környezetünk is védve van.

A cikk következő részében a KPMG Cyber Day, 2020. május 5-én tartott előadásán elhangzott pontokat szedem össze számotokra.

Az előadás során első-és talán az egyik legfontosabb pontként az adataink védelme hangzott el. Az adatvédelem során minden olyan személyes információt védenünk kell, amely hozzánk, felhasználókhoz köthető. Ilyen adatok lehetnek a személyi okmányaink azonosító jelei, lakcímünk, vagy akár a bankkártyaadataink. Ezeknek az adatoknak a megadására mindig figyelni kell, duplán ellenőrizni, hogy megbízható internetes felületre töltjük fel az információkat.

Mikor is lehet szükségünk arra, hogy személyes adatokat adjunk meg az interneten? Az adataink megváltoztatására szolgáló rendszerek például az okmányirodákban is internetösszeköttetéssel rendelkeznek. Ezek a rendszerek gyűjtik, rendszerezik, figyelik az adatainkat. Egy névváltozás, lakcímváltozás már elegendő indok arra, hogy az információkhoz nyúljunk. Ugyanígy, a mindennapjaink részévé vált az internetes vásárlás, ahol a bankkártyaadataink lehetnek veszélyben.

Amennyiben a mindennapi életünkről beszélünk, szót kell ejtenünk a különböző közösségi felületekről is. Ezek az oldalak, bár számos lehetőséget rejtenek, egyben az adathalászok, hamis profilok fellegvárai is. Nagyon fontos minden social media és egyéb, regisztrációhoz kötött felület esetében, hogy nehezen feltörhető jelszót adjunk meg. Lehetőség szerint minden jelszót csak egy felületen használjunk, így a különböző oldalak és fiókok nem lesznek összekötve. Gondoljunk csak bele, mekkora károkat okozna, ha egy jelszó feltörésével minden fiókunkhoz hozzáférnének az adathalászok!

Adataink védelme érdekében szintén fontos, hogy amennyiben élő videót közvetítünk, vagy posztolunk, azt csak privát csoportban tegyük. A hamis profilokat próbáljuk kiszűrni: ha nincs közös ismerősünk az illetővel, valamint a felhasználónak nagyon sok ismerőse van, az gyanúra ad okot. Ne felejtsétek, nem az a menő, akinek a legtöbb ismerőse van, hanem az, aki a legbiztonságosabban tudja használni ezeket a felületeket! 

Az adathalászok levelek kiküldésével is megpróbálhatnak adatokat szerezni rólunk. Ezeket a rossz szándékú leveleket úgy a legkönnyebb felismerni, ha megnézzük a nyelvezetüket. Sok esetben robotok generálják a sablon leveleket Google fordítót használva, így a magyartalan, helyesírással teli levelek mindig gyanúsak. Emellett fontos figyelni a képi megjelenésre, arra, hogy a levélben kiküldött logók megfelelnek-e az adott cég tényleges logójának. Gyanús lehet még emellett, ha egy üzenetben azonnali beavatkozást kérnek tőlünk, akár adategyeztetést, akár azt, hogy egy linkre kattintva folytassuk az adminisztrációt, esetleg pénzutalást. Nagyon fontos, hogy semmilyen cég nem kér emailben adategyeztetést a felhasználóktól, így, ha ilyen jellegű megkeresést kapunk, akkor is figyelmesen kell eljárnunk.

A felugró ablakok, spam levelek akár vírusokkal is megfertőzhetik a gépeinket, így fontos, hogy ezekre ne kattintsunk rá. A vírus és egyéb kártevők ellen a leghatékonyabb védekezés a tűzfal és vírusirtó programok használata, valamint a rendszeres, fejlesztő által kiadott frissítés lefuttatása. Szintén fontos, hogy figyeljünk az eszközeinkre, állítsuk be, hogy milyen gépekről, telefonokról engedélyezzük a fiókba való belépésünket. Ez a kis lépés segíthet abban, hogy rögtön észrevegyük, ha valaki más eszközről próbál meg a profilunkhoz hozzáférni!

A vírusok mellett nagyon fontos, hogy személyek is megtámadhatnak bennünket az interneten keresztül. Akár online játékot játsszunk, akár chatelünk, figyeljünk arra, hogy ne osszunk meg személyes adatokat magunkról. Ez különösen fontos akkor, ha ismeretlen emberekkel kerültünk egy csoportos beszélgetésbe!

Röviden tehát a legfontosabb tudnivalók:

  • Minden felületre biztonságos jelszót állítsunk be, lehetőleg egy jelszót csak egyszer használjunk!

  • Idegenekkel való beszélgetésben ne osszunk meg személyes adatokat magunkról!

  • Merjük jelenteni, ha valaki fake-profillal regisztrált, esetleg zaklat bennünket!

  • Ha kéretlen tartalmat látunk, iratkozzunk le az oldalról vagy jelentsük!

  • Jogunk van tudni, hogy ki milyen adatot tárol rólunk, merjünk kérdezni!

  • Csak olyan tartalmat posztoljunk, amivel nem sértünk másokat! Tegyük fel a következő kérdést magunknak: „szeretném én ezt a képet 15 év múlva is látni?” Amennyiben „nem” a válaszunk, akkor ne is töltsük fel, hiszen az internet mindent megőriz!

  • Védjük az okostelefonjainkat! Nem csak használati tárgyként „érték” a készülék, de információkat is tárol rólunk!

  • Saját biztonságunk érdekében a helymeghatározást csak a legszükségesebb applikációknál engedélyezzük!

Ezek az információk bár elsőre ijesztőnek tűnhetnek, csupán arra szolgálnak, hogy biztonságosan használjuk az internetet. Az online tér tele van lehetőségekkel, tanulhatunk, játszhatunk, szórakozhatunk, azonban a legfontosabb, hogy tudatos felhasználói és résztvevői legyünk ennek a világnak!