Bejegyzések

Rólunk

Kép
A KórházSuli az a hely, ahol a tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van. Magyarországon szeptemberben több ezer gyerek nem tudja elkezdeni a tanévet súlyos betegsége miatt. Pedig az iskola a közösség, a tudás, a barátságok helyszíne. A betegség az élet másik oldala, a fájdalom, a félelem, az elveszni látszó célok és az elszigetelődés. A KórházSuliban önkéntes középiskolások és egyetemisták szegődnek társul beteg társaik mellé, és egy személyre szabott, egyedi oktatási rendszerben házitanítójukká válnak   a gyógyulás akár évekig is eltartó időszakára. A közös tanulás örömével visznek újra célokat, aktivitást és társaságot az egyhangú mindennapokba. Ők maguk pedig komoly személyiségfejlődésen mennek keresztül mindeközben. Évente általában 150-200 diákkal tanulunk, 250 önkéntest képzünk, koordinálunk.   A tanulás mellett közösségi programokkal igyekszünk összekapcsolni programunk szereplőit. Táborozunk, közösen alkotunk és találkozókat szervezünk. „Olyan k

A történet vége

Kép
Hosszú idő után újra találkoztam Márkkal - elmentünk együtt a Tropicariumba, ezt kaptuk még karácsonyra a KórházSulitól, és ez tűnt a tökéletes programnak, hogy hivatalosan is búcsút vegyünk egymástól. A gyakorlatban ugyanis már legalább fél éve búcsút vettünk egymástól, ha pedig még szigorúbb vagyok, már az azt megelőző félévben is nagyon ritkán tanultunk csak együtt. Hogy miért? Mert nem volt rá szükség. Na ez aztán egy nagyon nehéz és ambivalens ügy… Hiszen senki sem szereti, ha nincs rá szükség! És mégis, KS önkéntesként megélni azt, hogy valami nélkülem is működni kezd valami rettentően pozitív dolog. Hiszen mindent összevetve ez volt a célom, ezért készültem minden közös óránkra, hogy egyszer majd nélkülem is menjen minden, Márk magabiztosan és önállóan boldoguljon el az iskola útvesztőjében. Most elérkezett ez a pillanat. Illetve már korábban elérkezett, és én ismertem fel elsőnek, de akkor még sem Márk, sem az édesanyja nem állt készen rá, hogy elváljanak az útjaink. Emlékszem,

Valójában mennyire...

Kép
A képzéseken és más KórházSulis eseményeken sokszor és sokféleképpen halljuk, hogy miről is szól ez az egész, amit önkéntesként csinálunk: pedagógiai rehabilitációról, hogy a gyerekeknek legyen mit várniuk, hogy pótoljuk nekik a kortárs közeget, hogy adjunk valamit az iskola helyett a mindennapokban és így tovább… Hisszük, hogy az ember alapvető motivációja a tanulás.  Ez persze mind igaz, de néha mégiscsak felmerül bennünk a kérdés: valójában mennyire hiányozhat az iskola ezeknek a gyerekeknek, akik hosszú ideig kimaradtak belőle. Aztán szembe jön velünk egy ilyen tapasztalat...

Másképp Mese

Kép
Egyszer volt, hol nem volt, talán valahol a mesebeli Üveghegy lábánál lehetett egy hatalmas erdő. Nem a félelmetes fajta, hanem az a csodaszép élénkzöld, természetillatú, napfényes, madárcsicsergős erdő volt. Nem is volt igazán mesebeli, olyan erdő volt, mint az, ahova akár Te is elmehetsz hétvégén kirándulni. Ebben a csodaszép, csodanagy erdőben lakott Soma. Soma egy teljesen hétköznapi fülesbagoly volt, aki az erdő legmagasabb fáján lakott egy otthonos kis odúban. A nappalokat általában ebben az odúban töltötte, hiszen a baglyok nappal alszanak. Éjszaka azonban a többi bagolyhoz hasonlóan felébredt és vadászni indult. Vadászat után Soma szívesen üldögélt a legmagasabb fa legmagasabb ágán, elgondolkodva forgatta a fejét, nézelődött és elmélkedett.  Nagyon szerette otthonát, az erdőt. Szerette a bársonyos eget a fényes csillagokkal, szerette az éjszakai állatok halk neszezését, szerette a lombokon át beszűrődő sápadt holdfényt. Szeretett a magasból lenézni és azon gondolkodni, milyen p

A gyógyulás mint önismereti folyamat

Kép
Szeretem írásban megosztani a gondolataimat, kiadni az érzéseimet.  De ahhoz, hogy megszülessen egy szöveg, nekem kell egy mélypont vagy egy abszolút pozitív élmény, hogy felerősödjenek az érzések és papírra vethessem őket. Tavaly lehetőségem nyílt részt venni egy beszélgetésben néhány nagyszerű emberrel, és egy ott elhangzó mondat kapcsán ráeszméltem valami fontosra, amit szeretnék megosztani. A beszélgetés a futásról szólt, és az hangzott el, hogy az ultrafutó egy személyiségfejlesztő folyamatot él át, mikor a 246 km-es táv megküzd benne saját emberi érzéseivel. Ennél a mondatnál mintha magamra, magunkra ismertem volna. Mi, betegek is folyamatosan fejlődünk.

"Védeni és védve lenni" - Interjú Kelemen Ani (ex)önkéntesünkkel

Kép
Ahogy minden családból, úgy a KórházSuli családjából is kirepülnek egy idő után az egyetemisták. Elkezdődik a felnőtt élet, és már nem marad idő és energia az önkénteskedésre. Szerencsére a KS olyan szerető család, ahova a már elköltözött egykori egyetemisták szívesen néznek vissza egy-egy családi ebéd, megoldandó feladat vagy segítő interjú kedvéért. Kelemen Ani két évig  volt KórházSuli önkéntes, és mikor már a tapasztaltabbak közé tartozott, mentoregyetemistaként is segítette az újonnan csatlakozókat. Mikor az önkéntesség már nem fért bele a mindennapjaiba, akkor is velünk maradt. Közben az élet Debrecenbe szólította, így ott segített az új KórházSuli bázis kialakításában, a toborzásban és a képzések megtartásában. Egy szó, mint száz, rengeteget köszönhetünk neki! Nehéz lenne bemutatni Anit olyanoknak, akik nem ismerik személyesen, így inkább őt kértük meg, jellemezze magát 5 sokatmondó szóval. Íme: kedves, színes, Harry Potter, irodalom, megértő Ani jelenleg pszichológusként dolgoz

Közös büszkeségünk

Kép
Egyetemistaként nem gondoltam volna, hogy a nap, amikor legjobban izgulok a vizsgaidőszakban nem is az én vizsgám napja lesz. Pedig így volt, éppen január harmadikán, amikor Z irodalomból megírta az osztályozóvizsgát.

"Megtanultam, hogy soha nem vagyok egyedül." - Interjú Csébi Fruzsi önkéntesünkkel

Kép
Csébi Fruzsi viszonylag új önkéntes a nálunk, akit néhány hónappal az első KórházSulis élményei után kérdeztük érzéseiről, tapasztalatairól. A tanítás nem áll távol tőle, hiszen a Pécsi Tudományegyetem harmadéves angol-etika tanárszakos hallgatója. Talán a sors keze, hogy hozzánk fújta a szél, hiszen teljesen véletlenszerűen talált ránk, egy barátjának Instagram oldaláról keveredett a KórházSuliéra. Onnan a honlap már csak egy kattintás volt, és ahogy ő fogalmaz: „szerelem volt első látásra”. Fruzsi azért is döntött úgy, hogy jelentkezik hozzánk önkéntesnek, mivel ő maga is fejlődni szeretett volna amellett, hogy segít másoknak.  “Olyan pedagógus szeretnék lenni, aki nyitott a világra, az új dolgokra, és sokféle ismerettel rendelkezik. A KórházSuli nagyon nagy segítséget és sok tapasztalatot nyújt ebben.”

"Az önkéntes nem csak tanít, hanem tanul is" - Interjú Szepessy Luca önkéntesünkkel

Kép
  Szepessy Luca három éve az önkéntesünk. Egyik testvére a középiskolás önkéntesekből álló KórházSuli Kommandó tagja volt, tőle sokat hallott róla, milyen is a KórházSulihoz tartozni. „Az elmesélései alapján nagyon szimpatikus lett a program, a feladatkört pedig izgalmasnak és testhezállónak éreztem.” Luca matematikát tanul az egyetemen, nagyon közel áll hozzá ez a tudományág, ezért a KórházSuliban is matekot szeretett volna tanítani. Persze emellett rengeteg egyéb tevékenység érdekli, ha az ideje engedné, legszívesebben négy-öt hobbit űzne egyszerre. Rengeteg energiáját nagy örömünkre immár három éve az Edinával való közös tanulásba fekteti.  

"Az önkéntességet receptre kéne felírni mindenkinek" - Interjú Godó Judit önkéntesünkkel

Kép
Judit 25 éves, két éve tagja a KórházSuli csapatának.   Alapítványunkról az egyik barátnőjétől hallott, majd eldöntötte, hogy részese akar lenni a közösségünknek. „Úgy érzem, mintha mindig is ehhez a szuper közösséghez tartoztam volna.” Judit „kétlaki” lány – kiskőrösi, de mindennapjait az egyetem miatt Budapesten tölti. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen mesterszakos hallgató nemzetközi tanulmányok szakon. Alapdiplomáját az ELTE BTK-n szerezte anglisztika szakon. Szabadideje rendkívül színes, nagyon szeret zenélni, gyerekkora óta fuvolázik és énekel. 13 éve játszik Kiskőrös Város Fúvószenekarában és egy duónak is tagja ( @juditesmatyivagyamitakartok ). Szeret olvasni, főleg Budapestről, hiszen nagy álma, hogy idegenvezetőként is kipróbálhassa magát, nemrég szerezte meg az idegenvezetői bizonyítványt. Nagy állatbarát, szeret piláteszezni, nyelveket tanulni, sorozatot nézni… Kijelenthetjük: az élete egy nagy pörgés. Mottója: „Mindig csak a következő villanyoszlopig fuss!”  

„Fantasztikus dolgokra vagyunk képesek, csak mernünk kell belevágni.” - Interjú Városi Zsófi önkéntesünkkel

Kép
Városi Zsófi 24 éves egyetemista, az ELTE TTK-n tanul biológia-matematika szakos tanárnak. Szereti a zenét, azon belül is a komolyzenét, játszik zongorán és ütős hangszereken is egy kicsit. Szereti a természetet, imád túrázni, a csillagokat nézni és csak úgy élvezni a napsütést, a madárcsicsergést. Két kutyája van, akikkel sok időt tölt együtt.

"Az önkéntesség a segítés legmagasabb foka" - Interjú Kara Fruzsi önkéntessel

Kép
Kara Fruzsi egy életvidám, csupaszív lány, akitől mikor megkérdezzük, mi az a pár szó, amivel jellemezné magát, ezt válaszolja: „egy Bridget Jones film, színek, fagyi, önkéntesség” . Fruzsi jelenleg konduktorként dolgozik, illetve az ELTE-n közösségi és civil tanulmányok mesterképzésen tanul. Körülbelül három éve találkozott alapítványunkkal, azóta a KórházSuli önkéntese. Az online térben bukkant ránk először: korábban is önkénteskedett már a Bátor Táborban és nagyon érdekelte a tanítás, a netes algoritmus pedig ez alapján ránk ismert, és többször megjelenítette neki a szervezetünket. Részt vett a képzésünkön és azóta velünk van.   „Ha valakinek bemutatkozom, az elsők között mesélem el, hogy a KórházSuli önkéntese vagyok” - mondja Fruzsi.

Mikor a rettegett, hideg műtőbe készülünk

Kép
Roppant fontos és összetett kérdés talán minden betegségnél: Áldás vagy Átok egy műtét? Mindannyian máshogy válaszolnánk meg  a kérdést. Krónikus betegségnél nagyjából azonos irányú operációkra kerül sor, jobb esetben csak egyre. Régen egy kórházi társammal (alias kórházi Öcsémmel) úgy gondoltuk, hogy hozzá lehet szokni a műtétekhez. Ekkor 12-14 évesek lehettünk. Tényleg úgy éreztük, meg lehet szokni a műtéteket. Sokáig, míg a műtétjeink jól sikerültek és haladtunk a felépülés felé vezető úton előre, addig áldásnak tekintettük ezeket a beavatkozásokat, mert megtapasztaltuk a jó oldalukat. Csak bíztunk és hittünk. Valahogy egyszerűnek tűnt minden. Úgy éreztük, irányítani tudjuk a gyógyulásunkat. Az orvosok elmondták, mit terveznek, mi és szüleink rábólintottunk, és csiribí-csiribá, minden szép és jó, és egy lépcsőfokkal előrébb kerültünk. De mi van, ha az állapotunk eléri azt a szintet, ami meghaladja az orvosok mindenkori tudását?

Út a célig - Online beszélgetés a futásról és a gyógyulásról

Kép
„Mi a közös a sportban és a gyógyulási folyamatban? Milyen stratégiák segítenek, hogy a legnehezebb helyzetekben is kitartsunk? Hogyan lehet célokat kitűzni és motiválni magunkat akkor, mikor minden reménytelennek tűnik?”

Nincs lehetetlen...

Kép
  A MentorKlub utolsó előadása nagyon érdekes volt, mert az eddigiektől kicsit eltérően három cégvezető előadását, vagy inkább közvetlen, jó hangulatú beszélgetését hallgathattuk meg.  Beke Zsuzsa, Varga-Hering Zsuzsanna és Darvas Krisztián beszélgetésében leginkább a szakmai élet különböző oldalairól volt szó.

Lara, a kórháztündér (részlet)

Kép
Lara már megint kórházba került. A fene vinné el ezt a betegséget, meg Larát is! Sajnos Lara gyakran ezt gondolja magáról… Vigye a fene szőröstől-bőröstől, oszt jó lesz!! Mindegy már, mi történik vele, ha úgysem szólhatott bele eddig sem az életébe. Örök káosz, örök börtön!! Ohh máj gád, GALÁDSÁG - duzzog Lara. Mert hogy Lara nagyon sokat van kórházban, és miután bekerül, először a duzzogással kezdi. Meg azzal, hogy jól elküldi a nővéreket valami olyan dél-keleti, vadnyugati flancba, ahol ő is szívesen eléldegélne, elsütkérezne a napon. Flanciországban már csak szabad “csakúgy lenni” az örömnek - mosolyog Lara képzelgés közben, de aztán mégiscsak megakad a szeme egy kicsiny részleten.  “Flanciországban vajon megengedik, hogy kerekesszékesek is beugrálhassanak a medencébe?  Egy hasas, KETTŐ, kerekesszékesugrás - KEREKERDŐ!!” – képzeleg Lara. Kerek világ, kerek élet, hjajj! De ez itt se nem kerek, se nem erdő, hanem kórház és érthetetlen kérdések. Ilyenek, hogy: “-Hogy vagy?” “-Milyen gy

Gyógypajtinak lenni

Kép
Mentornak lenni nagy felelősség. Azonban nem a mentoráltunk boldogságáért, sikeréért vagyunk felelősek. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, és mentorként sem vehetjük magunkra mások sikereit és kudarcait. Nem hibáztathatjuk magunkat egy rossz jegyért vagy rossz napért. A felelősségünk abban áll, hogy az a gyerkőc vagy fiatal, akinek segítünk, megbízik bennünk. Mélyen, igazán, szívből bízik bennünk, megosztja velünk gondolatait és érzéseit. Megosztja a dolgokat, amik bántják, megosztja az örömeit, elmeséli, amire büszke, és azt is, amit szégyell… Néha arcul csap minket ez a bizalom, és az ezáltal ránk ruházott felelősség – de ez az egyik legédesebb teher a világon. Egy friss 14 éves sok mindenen megy át a mindennapokban. Iskolai veszekedéseken, családi perpatvarokon, nem komolyan gondolt, de komolyan vett sértéseken, sikereken, kudarcokon, örömteli pillanatokon – és ez néha sok. Kell egy biztonságos hely, ahol az ember kibeszélheti magából ezt a rengeteg mindent, ahol értő fülekr

#KórházSuliSztorim - Berkes Bianka története

Kép
Egyik nap a barátnőm küldte el a KórházSuli pedagógus hallgatókat invitáló cikkét, még április első hetében. Mindketten kissé magunk alatt voltunk a karantén alatti „gyerekhiánytól”. Amikor megláttam, hogy ide hallgatók jelentkezhetnek, rögtön kicsit el is szomorodtam, ugyanis én már nem vagyok hallgató. Azért megbeszéltük egymás közt, hogy csak megpróbálok én is jelentkezni, hátha ez nem okoz problémát – és hát nem is okozott. Ekkor igen gyorsan fel is hívtak a szervezők telefonon, és össze is kötöttek a 11 éves kisfiúval, Zétivel. 

Társak lettünk, segítettük egymást...

Kép
Évek óta most először járok iskolába, egészséges társakkal. Egyik héten még kontakt tanítás (hagyományos tantermi oktatás) során, megkaptam azt a megjegyzést, hogy én nem szocializálódtam. Elgondolkodtatott a kérdés, hogy egy gyermek szociális fejlődését miben és hogyan változtatja meg a kórházi élet. Meg kell jegyeznem nem vagyok szakember ebben a kérdésben, így csak laikusként, saját tapasztalatokból merítem a gondolataimat.

Szeresd azt, amit csinálsz!

Kép
Karácsony előtt épp egy héttel került sor a KórházSuli Mentorklub program legutóbbi eseményére. Gazsi Zoltán, az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatójának előadását hallgathattuk meg – ő az újonnan megismert “Mentorok Mentora”. 

Szeretet-mese

Kép
Elérkeztünk azokhoz az időkhöz, amikor mi,  emberek  annyira felgyorsítottuk és felhangosítottuk  az életünket, hogy teljesen elveszítettük a szüntelenül zakatoló gondolatok lecsendesítésének képességét. Ez aztán egyre több nehézséget okozott a mindennapjaink megélésében. Folyton azt éreztük, hogy semmire nincs időnk, hogy már szinte egyáltalán nem értjük a szavak mögött az egymásnak küldött igazi üzeneteket. Kivéve Sanyit. Sanyi épp 31 éves volt, és könyvelőként dolgozott. Azért volt nagyon más, mint a többi ember, mert nagyon nyugodt természetű volt. Szeretett otthon üldögélni, a családjával beszélgetni, sokat olvasott, és szívesen vitte sétálni a kutyáját, Buksit.  Ilyenkor mindig gondolataiba merülve sétálgatott a parkban.  Egy ilyen alkalommal kutyasétáltatás után Sanyi és Buksi elindultak haza autóval, mert messze volt tőlük a park, és elfáradtak a hosszú sétában. Egyszercsak egy lámpa sárgára váltott a kereszteződésben, Sanyi pedig elkezdett fékezni - hiszen nem sietett sehova.

Csillaglány

Kép
Csillaghulláskor, mikor az emberek épp aludni mennek, pont akkor, abban a gondolnivaló szentminutumban, akkor születnek a csodák. Csak kipattan egy csoda és máris lába kél, vagy füle, vagy tudja a fene mije, de az ördög vinné el, nah a csodát, azt nem viszi! A csoda ugyanis fáradhatatlan. Tetszik, nem tetszik, csodaügyben nincs kecmec! Mint ahogy a mesém is, megírom, megcsiszolgatom, és máris csodásan vagyok! No, itt egy csodamese egy csoda lányról, lássatok csodát: Csillaglányt! Csodák csodájára persze lehetett volna másmilyen lány is: ideugrik, odaszökken szöcskelány, itt pördül, ott forog szoknyalány, hol nyávog, hol nem nyávog nyápiclány, ezt meg érzi, azt meg érzi érzőlány, egy kicsit levág, egy nagyot meghagy hajacska lány, szóval értitek, mindenféle lány. De a mi lányunk, a teremburáját Csillaglány! Az ő búráját csípjétek, ne az enyémet, elvégre mindenki szereti, ha csípik. De mit tudott Csillaglány, vagy mit nem, mitől volt ő Csillaglány? Jajj, ne már, máris a tudással kezdeni,

Jöttünk, láttunk, visszamennénk!

Kép
Összehoz minket a sors, ahogy azt a KórházSuli is teszi: közös élethelyzetet ad, amiből mindenki a legjobbat szeretné kihozni. Most is, mint mindig, ugyanezzel a céllal ülünk be egymás mellé a kocsiba, és kezdjük el új helyszínen, új célokkal a toborzást. Újként Debrecenben, új utakat keresve KórházSulisokként. A helyzet is új: A KórházSuli zászlaja alatt kis önálló csapatot alkotunk, és vállaljuk a felelősséget azért, hogy a debreceni főiskolások, egyetemisták a mi elmondásaink, történeteink, tapasztalataink alapján megismerhessék a beteg gyerekek ügyét, a KórházSuli célkitűzéseit, azt az igazi KórházSulis arcot, amit minden valaha volt önkéntes hordoz magában. Érdemes másokért jót tenni, másokért fejlődni, a magunk lépéseit is megtenni egy társadalmi vállalkozás jobbító szándékai mentén. Mert egy bizonyos: jobbító kis elit alakulat vagyunk, saját igenünkkel mások igenjei mögött… Toborzási tudósításunk következik :) 

Felállsz, koronát igazítasz és mész tovább…

Kép
Ugyan a résztvevőknek már pár héttel ezelőtt elindult a KórházSuli Mentorklub, az első nyilvános eseményre csak most került sor. Havasi Zoltán a MOHAnet vezérigazgatója, emellett családapa, most pedig már „Mentorok Mentora” is. Ezt a címet kapta ugyanis az a 4 cégvezető, akik a MentorKlub keretein belül mesélnek az életútjukról a sikerig, és beszélgetnek a fiatal hallgatósággal. Zoli igazán megértette és megmutatta, mit is jelent Mentorok Mentorának lenni, egy végtelenül őszinte és inspiráló beszélgetésben vehettünk részt vele.

Esetmegbeszélő

Kép
 Te milyen programot választanál csütörtök estére öttől nyolcig egy fárasztó hét után? Néznél egy filmet. Olvasnál egy könyvet. Beszélgetnél a barátaiddal online. Még tanulnál, hogy holnap már ne kelljen. Elmennél a KórházSuli Esetmegbeszélőre.

Gyerekként kiszakítva a megszokott környezetből

Kép
Eldöntöttem, hogy írok egy sorozatot a beteglétről. Lassan 9 éve hol kevesebb, hol több megszakítással kórházlakó vagyok. Azt tapasztaltam, hogy az emberek, a tanárok, a barátok nem tudják megérteni, amit mi, betegek érzünk. Nem tudnak igazán belátni a dolgok, színfalak mögé. Amit írok, reményeim szerint segíthet azoknak, akiknek a környezetében valaki beteggé válik. Gyermekkórházban töltött időszakom alatt rengeteg társammal tudtam beszélgetni arról, ki hogyan éli meg  a kialakult helyzetet és mindannyiunknak más tapasztalatai voltak. A baj az, hogy mindez rendkívül összetett kérdést alkot. Talán nincs ember, aki meg tudná fogalmazni milyen is valójában a beteglét. Ahány ember, annyi megítélés és érzés. Itt csupán az én személyes meglátásaim, tapasztalataim olvashatók, nem érvényesek mindenkire, de talán segíthet azoknak, akik környezetében betegség ütötte fel a fejét.

Nonline Napló (október 24-31.)

Kép
Érdekes őszi szünetünk volt idén, hiszen a KórházSuli kilométergyűjtése és az Eötvös gimiben évek óta megszervezett Nonline esemény határozta meg, mivel töltjük el ezt az egy hetet. Tartalmas és tanulságos volt, amit nehéz szavakba önteni, így inkább naplót vezettem róla. Az élményeim pedig a Facebookon megjelenő képek alapján sok más résztvevőével egybevágnak.

Két oldalról - Egy történet a tavaszi karanténból

Kép
Sok oka van annak, hogy nem szívesen emlékezünk vissza a tavaszra idén. A karantén sokunk életét felborította. Mégis vannak, akiknek pozitív élményei is vannak ebből az időszakból - hála a KórházSulinak. Ilyen például Mari és Barnabás, akiknek a közös tanulás - karantén ide vagy oda - biztosan jó emlékként marad meg.

Búcsúzik a Kommandó

Kép
Mindannyian, akik segítőként vagy segítettként a KórházSuli-család tagjai vagyunk, igyekszünk a tőlünk telhető legtöbb energiát beletenni a közös életünkbe. De szerencsére mára olyan sokan vagyunk, hogy szükség van egy "kemény magra". Valakikre, akik még több időt és energiát fordítanak arra, hogy jól működjön ez a gigacsalád. Ők a KórházSuli Kommandó, eötvösös diákok, önkéntesek, akik a háttérben fejlesztenek, szerveznek, ötletelnek... Szeptembertől a képzéseken már a második generációs Kommandóval találkozhattunk. Az elmúlt öt évben, szinte a KórházSuli alapítása óta tevékenykedő Kommandó ugyanis tavaly elballagott és átadta a terepet. Náluk jobban senki sem tudná elmesélni, milyen ehhez a "kemény maghoz" tartozni, ezért áll most itt az ő emlékezésük és elbúcsúzásuk. Köszönjük a munkátokat, srácok!

„Nem szabad abbahagyni, menni kell folyamatosan…” - Interjú egy gyógyuló diákkal

A KórházSuli blogcsapata új kihívásba vágta a fejszéjét. A következő időszakban olyan gyógyult vagy gyógyulófélben lévő diákokkal készült interjú-sorozatot készítünk, akik hosszabb-rövidebb ideig a KórházSulival tanultak. Az első interjúalanyunk egy 21 éves fiú, aki egy tanéven át tanult az önkénteseinkkel.

Mégis jó érzés tud lenni egy tanévzáró?

Kép
Bizonyára a legtöbb diáknak, aki járt iskolába megvan az az érzés, mikor tűző napon a nagy melegben, hosszú, unalmas beszédet végighallgatva, azt mormolja magában: „Mikor lesz végre vége?” Toporzékolunk, nyűglődünk, mennénk már és amúgy is, kit érdekel?!      Általános iskolában és a gimiben is, mikor részt tudtam venni, egyenesen utáltam. Sose találtam a választ arra, miért is jó ez? Akkor még sok mindent nem tudtam persze. Egy baleset, egy betegség rengeteg mindent elvesz egy gyermektől, legyen 8 vagy 17 éves. Én kétszer is kiestem az oktatásból, az iskolai légkörből. Nem sok emlékem maradt a rendes oktatási rendszerből, talán inkább csak foszlányok.      2019. június.  Végzésem éve és immár 2. évem a KórházSuli szárnyai alatt. Nyári hőségben épp a buszmegállóban állok és próbálom helyre tenni az agyamban az orvostól hallottakat. Rezzen a telefonom. Megszokott volt, nem újdonság. E-mail érkezett a KórházSulitól, címe: „Tanévzáró megnyitó”. Görcsbe szorult a gyomrom, gombóc a torko