Elérkeztünk azokhoz az időkhöz, amikor mi, emberek annyira felgyorsítottuk és felhangosítottuk az életünket, hogy teljesen elveszítettük a szüntelenül zakatoló gondolatok lecsendesítésének képességét. Ez aztán egyre több nehézséget okozott a mindennapjaink megélésében. Folyton azt éreztük, hogy semmire nincs időnk, hogy már szinte egyáltalán nem értjük a szavak mögött az egymásnak küldött igazi üzeneteket.
Kivéve Sanyit. Sanyi épp 31 éves volt, és könyvelőként dolgozott. Azért volt nagyon más, mint a többi ember, mert nagyon nyugodt természetű volt. Szeretett otthon üldögélni, a családjával beszélgetni, sokat olvasott, és szívesen vitte sétálni a kutyáját, Buksit. Ilyenkor mindig gondolataiba merülve sétálgatott a parkban.
Egy ilyen alkalommal kutyasétáltatás után Sanyi és Buksi elindultak haza autóval, mert messze volt tőlük a park, és elfáradtak a hosszú sétában. Egyszercsak egy lámpa sárgára váltott a kereszteződésben, Sanyi pedig elkezdett fékezni - hiszen nem sietett sehova. Mögötte azonban egy ideges buszvezető jött, Ákos, aki még késésben is volt. Ákos nem fékezett, és a busz nekikoccant Sanyi autójának.
A koccanás miatt Sanyi és Buksi is megijedt. Ákos velük ellentétben pedig feldúltan szállt le a buszról és Sanyi autója felé zakatolt, hogy számonkérje, miért fékezett. Mivel Sanyi nem sietett és türelmes ember is volt, így volt ideje a kis bundás társával törődni, ami számára fontosabb is volt, mint az, hogy az autójával vagy a másik sofőrrel foglalkozzon. Először is meggyőződött róla, hogy jól van az ijedt Buksi, és csupán megnyugtatásra van szüksége. Csak ezután vette észre, hogy Ákos, aki csak egyre nagyobb késésben volt, ott toporog az autójuk mellett és látványosan sokszor ellenőrzi karórája számlapját.
Ákos, mikor meglátta az ijedt kutyust, rájött, hogy annyira azért nem szabad sietnie, hogy más embernek vagy állatnak baja legyen. Bocsánatot kért Sanyitól és Buksitól, és mivel ő hibázott, megígérte, hogy kifizeti a kárt. Elmesélte Sanyiéknak, hogy nagyon siet, mert már most is késésben van, mire Sanyi megkérdezte, hogy hány órára kell odaérnie? Ákos felelt, hogy kilencre. Sanyi szeme kikerekedett, hogy akkor miért siet, amikor még csak hat óra van. Kiderült, hogy Ákos a nagy sietségben fordítva vette fel a digitális óráját.
Ákos elmesélte Sanyiéknak, hogy egy nevelőintézetben dolgozik, és oda siet éppen. Azért ideges, mert nem tudnak annyi pénzt összegyűjteni, hogy ajándékokat vegyenek a gyerekeknek és feldíszítsék az épületet. Buksi gazdája elindult Ákossal az intézetbe, és útközben összebarátkoztak. Elhatározta, hogy segíteni fog a gyerekeken, ezért adománygyűjtést szervezett. Ahogy megérkeztek az intézetbe, látták, hogy a gyerekek mennyit rosszalkodnak, ezért úgy döntöttek, hogy megtanítják őket a szeretetre, másokkal való törődésre, egymás iránti tiszteletre és kedvességre.
Ezért Sanyi megkérte a gyerekeket, hogy üljenek le egy-egy székre és csukják be a szemüket. Eközben Ákos odaült egy zongorához, és elkezdett egy lágy karácsonyi zenét játszani. Sanyi kérésére a gyerekek a szívükre tették a kezüket és elkezdték figyelni, ahogy az ritmusosan ver. Negyed óra után Ákos abbahagyta a zenélést, Sanyi pedig ezekkel a szavakkal fejezte be a gyakorlatot: “Emlékezzetek rá, hogy a szeretet ott van bennetek, csak figyelni kell rá, és ő megszólal.”
A gyerekek mind csendben ültek, ahogy végiggondolták, mi mindent éltek át csak negyed óra alatt. Lassan egymásra mosolyogtak, de valamit még mindig nem értettek. Egy kis idő múlva a legbátrabb közülük, akit Sárinak hívtak, felemelte a kezét, és azt kérdezte: “Mit szeretne mondani nekünk a szeretet?” Sanyi pár percig gondolkozott a válaszán, de végül nem mondott semmit, csak megkérte a gyerekeket, hogy segítsenek neki és Ákosnak előkészíteni a szobát az adománygyűjtésre. Mindannyian felálltak, és közösen átrendezték a termet, miközben Buksi leheveredett a sarokban, és Ákos elővette a buszból a mézeskalács alapanyagokat.
-Lássuk csak - mormolta Ákos az orra alatt.
3 csomag fahéj, 5 kg liszt, 1 üveg méz, 3 csomag sütőpor, és egy szatyor dió. Az annyi, mint: amennyit ki bírunk sütni, RENGETEG!!- ámuldozott Ákos. Egy regiment sereg jóllakik ennyi mézeskalácstól.
-Megvan már! Én tudom a választ!! - pattant fel Buksi mellől egy szöszke kisfiú.
-Mi van meg, milyen válasz? - értetlenkedve kérdezték a többiek.
-Tudjátok a szeretet… - válaszolta a kisfiú - A szeretet azt teszi, amire rendeltetett: gondoskodik! Mint ahogy mi is gondoskodtunk a mai napról, ezt üzente nekünk a mai nap szeretete…
-És ha kisülnek a mézeskalácsok, - fejezte be Ákos a kisfiú gondolatát - másokhoz is eljuthat a gondoskodás. Egy-egy mézeskalács, egy-egy szerető szív!!
Érted dobban, érted teszem - fogtak neki a sütéshez a gyerekek.
Ezzel a Szeretet-mesével kívánnánk mindenkinek jó pihenést a két ünnep közti időszakra, és boldog, szeretettel teli új évet! A mesét együtt írtuk, a KórházSuli különböző szereplői egy-egy bekezdéssel folytatták a történetet. Ők az alkotók a bekezdések sorrendjében:
Móni - alapító, kórházpedagógus
Márk - hetedikes tanuló és Kriszti - egyetemista önkéntes
Nikola - egykori KS tanuló
egy harmadikos kislány és Orsi - önkéntes
Szaffi - hatodikos tanuló és Luca - egyetemista önkéntes
Brigi - önkéntes, MentorKlub projektvezető
Mira - középiskolás önkéntes
Adri - kórházpedagógus, Debrecen
