Kara
Fruzsi egy életvidám, csupaszív lány, akitől mikor megkérdezzük, mi az a pár
szó, amivel jellemezné magát, ezt válaszolja:
„egy Bridget Jones film, színek, fagyi,
önkéntesség”.
Fruzsi
jelenleg konduktorként dolgozik, illetve az ELTE-n közösségi és civil
tanulmányok mesterképzésen tanul. Körülbelül három éve találkozott
alapítványunkkal, azóta a KórházSuli önkéntese. Az online térben bukkant ránk először: korábban is önkénteskedett
már a Bátor Táborban és nagyon érdekelte a tanítás, a netes algoritmus pedig ez
alapján ránk ismert, és többször megjelenítette neki a szervezetünket. Részt
vett a képzésünkön és azóta velünk van.
„Ha
valakinek bemutatkozom, az elsők között mesélem el, hogy a KórházSuli önkéntese
vagyok” - mondja Fruzsi.
Mit
szeretsz a legjobban az önkéntességben?
Erről
egy nagyon hosszú listát tudnék írni, és valószínűleg nagyon sok dolog
lemaradna róla. Igazán most döbbentem rá, hogy milyen nehezen lehet ezt
megfogalmazni, bonyolult ezt szavakkal kifejezni.
Nagyon
szeretem, ahogy körülöleli a heteimet az önkéntes lét. Úgy élem meg, mintha egy
más dimenzióban lennék. Sokkal színesebb a kép, tele van energiával, örömmel,
sikerekkel és hálával. Rengeteg szeretetet és hálát kapok én is, ilyet korábban
nem tapasztaltam. Szerintem ez a segítés legmagasabb foka. Talán ezeket az új
érzéseket, szinteket szeretem legjobban az önkéntességben.
Melyik
a kedvenc élményed a tanulópároddal?
Nagyon
sok van. Őszintén megmondom, hogy az az egy óra, amikor együtt tanulunk, az
egyik kedvencem a héten. Egyetlen élmény helyett inkább pillanatokat említenék.
Mikor két teljesen idegen emberből ismerős és komfortos csapat lesz. Elindulunk
valahonnan és megérkezünk, de ebben a legfontosabb az oda vezető út. Egy utat
járunk be közösen. A tanulótársammal az volt a legnehezebb, hogy a kérdéseimre
válaszoljon. Eleinte több percre is szükség volt, fél év elteltével pedig már azelőtt
megérkezik a válasz, mielőtt befejezném a kérdést. Így értettem meg azt, hogy mekkora jelentősége
van a türelemnek és az időnek.
Szerinted
van a jó önkéntességnek titka?
Szerintem
mindenkinek saját titka van. Amit viszont mindenkinek javasolnék:
"Vágj
bele, és ne hagyd abba!"
Nekem
az vált be, hogy az egész folyamatot nagyon bensőségesnek élem meg, a
személyiségem részévé tettem, így úgy gondolom, már sosem fogom „elengedni a
kezét".
Mi
a kedvenc motivációs idézeted, mottód?
"Milyen
Ottó…? Csak vicceltem.”
Nem
nagyon szoktam idézetekben gondolkodni. A kedvenc könyveimben szoktam olyan
sorokat találni, melyek egy aktuális élethelyzetemre vonatkoztathatóak.
Van
egy szinte mindenki számára ismerős kedvencem Weöres Sándortól.
"Egyetlen ismeret van, a többi csak
toldás:
Alattad
a föld, fölötted az ég, benned a létra."
Mit
tanultál a KórházSuliban? Miben
fejlődtél, változtál?
Mielőtt
önkéntes lettem, néhány érzés ismeretlen volt számomra. Például ezáltal a
hálának egy teljesen más módját ismerhettem meg. Olyan emberekért vagyok hálás,
akikkel másképp nem is találkozhattam volna, hiszen a civil szervezeteken
keresztül bukkantak fel az életemben.
A
gyerekek például azt tanították meg nekem, hogyan legyek szorgalmas, kitartó a
nehezebb helyzetekben is. A tanulás szeretete, az órák iránti elköteleződés egy
krónikus betegség mellett is lehetséges. A diákjaim mutatták meg azt is, hogy
mennyire nagy hatással lehet az emberre, ha új dolgokat tapasztal meg.
A KórházSuliban
hatalmas figyelmet kapunk az alapítvány munkatársaitól, sok érzelmet ad, hogy
önkéntesek lehetünk. Sokkal nagyobb jutalomban részesülünk, mint bármely
diákmunka során.
Mi az a három
szó, ami a KórházSuliról eszedbe jut?
Bizalom, állandóság és fejlődés.
„Ha
arra gondolok, most nincs erőm tanulni, csak eszembe jutnak a KórházSulis
gyerekek, és rájövök, hogy nem adhatom fel csak úgy.”
